főoldal | Zine | Kedves m_ATULA! | 

Erősödő ellenzék az USA-ban


Floridai kisnyugdíjasok állnak az Egyesült Államok egészét beborító anthrax-levél dömping hátteréban. A kispénzű demokrata-szavazók így állnak bosszút szavazataik egy évvel ezelőtti félreszámlálása miatt. Ennek ellenére nem hajlandó lemondani elnöki posztjáról G. W. Bush, aki, mint mondta, nem is kapta el a fertőzést, és most boldogan röhigcsél a nyugdíjasok félresikerült tréfáján.

Magukat megnevezni nem kívánó FBI források véleménye szerint a szeptember 11-i terrortámadás tulajdonképpen Al Gore kampánystábjának eltúlzott méretű és megkésett akciója volt. Al gore kampánystábjának titkárságán kérdésünkre elmondták, eredetileg Bessenyei Péter műrepülő világbajnokot kívánták szerződtetni, azonban később arra gondoltak, hogy a meglehetősen apró géppel repülő Bessenyei produkciója nem lenne olyan látványos. Amikor azonban nagyobb géppel próbálkoztak, annak bérleti díjja felemésztette a költségeket. Így örömmel vették Mohamed Atta és barátai jelentkezését, akik önkéntesen és díjmentesen vállalták a feladat végrehajtását.

Kérdésünkre, miszerint eredetileg is a tornyok ledöntését tervezték-e, a szóvivő rövid gondolkodás után nemmel válaszolt. "Az egész Atta improvizációja volt, de őt ilyen kreatív embernek ismertük meg". Bár az esemény túlnőtt a tervezett kereteken, kommunikációs sikertörténetként értékelte azt a titkárságvezető.


m_ATULA m_AGAZIN

főoldal

m_ATULA m_AGAZIN | © 2001